Hozzávalók:
- 6-8 db csirkemáj
- 10 dkg császárszalonna
- 1 nagy vöröshagyma
- 6 db paprika
- 4 db paradicsom
- só
- őrölt bors
- 1 mk majoranna
- 1 tk pirospaprika
- 1 tk Piros Arany (csípős)
- 2 ek olaj
Elkészítés:
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe,
és vékonyan szeleteljük fel. A paprikát és a paradicsomot ízlés szerint
vágjuk fel. A császárszalonnát kockázzuk fel. A csirkemájat vágjuk fel
nagyobb darabokra.
Egy serpenyőbe kanalazzuk bele az olajat, adjuk hozzá a felkockázott szalonnát, majd addig süssük, még szép színt kap. Ezután adjuk hozzá a vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd addig pároljuk, még kissé összeesik. Ekkor adjuk hozzá a paprikát, majd pár perc után szórjuk meg a pirospaprikával, adjuk hozzá a csípős paprikakrémet (ez el is hagyható) sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a majorannával, majd keverjük össze.
Ezután addig pároljuk, még a paprika kissé összeesik. Végül adjuk hozzá a feldarabolt csirkemájat, és a paradicsomot, majd félig lefedve a serpenyőt, pár perc alatt pároljuk puhára a májat. (közben többször rázogassuk meg, és ha szükséges öntsünk alá egy pici vizet, és ízesítsünk utána)
Közben készítsünk ízlés szerint köretet. Én tarhonyát készítettem, de illik hozzá pl. a rizs, a bulgur, esetleg a kuszkusz is.

Megjegyzés küldése